Mikor egyedül ülök a szobámban és azon gondolkodom, hogy mit ér az élet, a fülemet megcsapja egy zaj. Valami kattogó zaj, s mikor eltelik egy kis idő rájövök, hogy az óra az. A falat bámulom tovább és gondolkodom. Egyszer csak minden elkezd rezegni, elmegy az áram, és érzem, hogy itt a vég. Feldől a könyvespolc, a szekrény és leborul minden. Ott állok a szobámban tétlenül és arra várok, hogy valaki segítsen. Már segítségért kiabálok, de feleslegesen hisz senki sem hall. A szüleim 1 éve meghaltak autóbalesetben, és ami a legszörnyűbb... én vezettem az autót. Csak én és a bátyám maradtunk. Persze a bátyám most oda van bulizni a haverjaival, nekem meg nincs senkim és nincs senki aki most segíthetne rajtam. Látom, hogy dől az ajtó és már nem tudok elmenekülni... ezzel egy időben nyílik a bejárati ajtó, a bátyám az. Ekkor rám zuhan az ajtó és már mozdulni sem tudok, a bátyám rohan hozzám segíteni, de már késő... leszedi rólam az ajtót, de már mozdulni is alig tudok. A tesóm már tárcsázza a mentőket, akik öt percen belül ide is értek. Feltettek az ágyra és már száguldott is az autó. A következő pillanatban a kórházban ébredek. A jobb karom, a bal lábam be van gipszelve. A bátyám szorosan átölel és örül, hogy életben vagyok. Az orvosok azt mondták a lábam csak zúzódott, de a kezem csúnyán eltört, ezért 1 hétig megfigyelés alatt tartanak. Mikor eltelt az egy hét hazaengedtek. A bátyám végig ott volt mellettem, gondoskodott rólam. 1 hónap múlva mikor már az hittem meggyógyultam egyszer csak a földre zuhantam. Éreztem, hogy most vége. Elöntött egy hideg érzés, minden olyan sötét volt. Meghaltam. Éreztem, hogy körülöttem mindenki sír, hogy nem tudják elfogadni, hogy meghaltam. Szép életem volt, csak kár, hogy 16 évesen van vége...
